Tag: Collectorism heti tárgya

Csabai Dániel – Magnósok évkönyve 1973.

A szerző 1947-ben született Rózsaszentmártonon, és 1971-től 1986-ig szerkesztette a Magnósok évkönyvét, ami az internet előtti korban az egyetlen tájékozódási pontja volt a Nyugattól elzárt zeneőrülteknek ebben a témában. A legtöbb ismertetett készüléket persze csak ezeken a képeken láthattuk, mert Magyarországon leginkább a szocialista ipar remekeit forgalmazták, de magánimportból (csempészés, illetve hivatalos kiküldetésből a valutaboltokba került készülékek megvásárlása) néha hozzá lehetett jutni egy-egy Akai GX-4000D-hez.

Continue reading

Michel Fingesten: Ex libris

Fingesten 1884-ben született egy osztrák sziléziai kisvárosban, Buczkowitzban, és korának legtermékenyebb és legtehetségesebb ex libris alkotója volt (nem mellesleg grafikus és festő), bár választott hazájának fasisztái erről mást gondoltak, és mint a degenerált művészet képviselőjét, 1940-ben munkatáborba deportálták, ahonnan csak a szövetségesek szabadították ki.

Continue reading

Dark Days Metal – The Casting

Joker váratlan támadása veszélyezteti Batman gondosan megtervezett akcióját, és minden attól függ, hogy a denevérembernek sikerül-e visszanyernie egykori társai, a Zöld Lámpás és Duke Thomas bizalmát. Különben a Sötétség Erői elpusztítják a DC univerzumot. Continue reading

Transformers – Universal Dominator Unicorn

A Takara Tomy/Hasbro történetének legjobb Transformers játéka volt ez, mind kidolgozottság, mint szórakoztatóérték tekintetében. Legjobb, de nem tökéletes, egyesek ugyanis nem találták elég izgalmasnak a színsémát, ami pedig tökéletesen megegyezett a filmben használttal. Mások az összeszerelés hiányosságait rótták fel, de alapjában véve 2010-ben ez volt „a” Transformers, ami ráadásul Japánon kívül alig terjedt el, mert szállítási problémák miatt sokéig hiába várták az európai vagy amerikai megrendelők. Continue reading

King Crimson ‎– Starless And Bible Black – vinyl

A progresszív rock kifejezés hallatán általában arra gondolunk, hogy a zenekar, amelyik nem tudott slágert írni jelző jobban írná le a lényeget, azonban a King Crimson esetében nem ez a helyzet. Sokkal inkább arról van szó, hogy a kritikusok nem akarták leírni sorban a jazz, heavy metal, noise, folk, hard rock, free jazz, improvizáció és folyamatzene szavakat, ezért megelégedtek a meglehetősen üres progresszív rockkal. Mindazonáltal a King Crimson zenéje kétségtelenül progresszív és rock, csak ezen kívül még rengeteg minden más is, de aki egyszer is hallotta őket, az pontosan tudja, miről beszélünk.

A Starless And Bible Black 1974-ben jelent meg.

Jamie Muir (experimentális ütőhangszer-kezelő) 1973-ban lelépett a zenekarból, ami így kvartettként folytatta tovább, azaz Robert Fripp örök gitáros (még most is tolja az 1946-ban született brit zseni), Bill Bruford dobos, David Cross mindenes, aki a hegedűtől kezdve zongorán át a konnektorig mindenen játszott a lemezen, és persze John Wetton basszista és énekes.

Európában koncerteztek, és stúdió albumot akartak csinálni, de végül egy furcsa mutáns készült el, amin leginkább koncertrészletek vannak, néha összekeverve stúdiófelvételekkel, néha stúdióban felvett számok koncertrészletekkel, néha meg fogalmunk sincs, hogy mit keretek össze mivel, de baromi jól szól. Zürich, Amszterdam és Glasgow atmoszférája hallgató a lemezen, ami – ahogy a King Crimson összes felvétele – nagyon bejött a kritikusoknak, de a közönségből csak az igazán vájtfülüek és a sznobok lelkesedtek érte, ahogy az már lenni szokott a nehezen besorolható, rendkívül nehezen táncolható és rádióban gyakorlatilag lejátszhatatlan zenék esetében.

A King Crimson Starless And Bible Black lemeze tényleg nem az a slágerkosár, amit az ember fél füllel hallgat a 4-6-os villamoson két elrontott életpillanat között, hogy megpihenjen, de nem is japán emberevő noisehardcore, azaz mostani aggyal és hallókészülékkel kifejezetten megszelídült, tulajdonképpen bonyolult, de élvezhető kísérleti rockzene, ami néha nagyon elmegy erre vagy arra, de akár terhes nők is hallgathatják.

A japán noisehardcore-t nem véletlenül említettem, mert Merzbow, az autista zajművész, és az Acid Mother Temple zenekar is megtalálta magának ezt a lemezt, de még Sei Shoujo, a Starless 21st Century Nymphomaniacs című – minden bizonnyal tanulságos és élvezetes – videojáték alkotója is innen nyúlta az elnevezést, mivel nagy rajongója volt az együttesnek.

A King Crimson máig létezik, Robert Fripp, a dorseti gitáros az egyetlen állandó tag, pontosabban Robert Fripp a King Crimson, aki elképesztő gitártechnikájával mindig is meghatározta a hangzást. Jimi Hendrixnek a hangszer testrésze volt, tulajdonképpen énekelt, amikor gitározott, John Frusciante pedig egy tökéletesen csiszolt, de néha túl szimmetrikus gyémánt. Robert Fripp játékából az érződik, hogy gyűlöli a hangszert, gyilkolja, kínozza, játéka inkább emlékeztet egy tökéletesen felépített katonai beavatkozásra, mint rockzenére.

Sohasem fog King Crimson szólni a liftekben.

Azonban… és itt mély levegőt veszünk, nehogy túltoljuk a megilletődöttséget… szóval… Robert Fripp írta a Windows Vista szignálját és összes effektjét. Mindenki követ el hibákat. Emlékezzünk inkább erre a lemezre, majd, ha emlékezni kell.

King Crimson ‎– Starless And Bible Black

  1. március

Nagy-Britanniában az Island Records, Az Egyesült Államokban az Atlantic Records adta ki, az első nyomás jelenleg 40-60 000 forint körül szerezhető be, de nemrég megjelent 200 grammos vinylen, 6 000 forintért már a tietek lehet, hacsak nem elégszetek meg a CD-vel.

Ez a tárgy megtalálható a collectorism.com oldalon az alábbi linkre kattintva: King Crimson ‎– Starless And Bible Black – vinyl

Ez aztán az erő! – Hulkbuster

A lezúzhatatlan Hulk lezúzására készült fegyverek, páncélok és mentális kalapácsok közül kétségtelenül a Hulkbuster a leglátványosabb darab, amit Tony Stark, a Marvel univerzum filantróp zsenije és aranyifjúja készített, pontosan abból a célból, hogy legyőzze a legyőzhetetlen Hulkot. Continue reading

© 2018 Collectorism

Theme by Anders NorenUp ↑